Hol volt, hol nem volt, hol nem volt, egy sakál és egy borsótyúk örök barátságot esküdött. Minden nap együtt étkeztek, és órákat töltöttek kellemes beszélgetéssel.

Egy nap a borsótyúk lédús szilvát evett ebédre, a sakál pedig egy ugyanolyan lédús kis gidát; így aztán nagyon jól érezték magukat. De amikor véget ért a lakoma, a borsótyúk komolyan felállt, és miután felkaparta a földet, gondosan elvetette a szilvamagokat sorban.

– Szokásom, hogy szilvát eszem – mondta meglehetősen bosszantó, önelégült erényes hangon. – Anyám, ez a jó teremtés, kiváló szokásokban nevelt, és utolsó leheletével megparancsolta, hogy soha ne pazaroljak. Most ezek a kövekből fák lesznek, amelyek gyümölcse, még ha nem is élem meg a napot, sok éhes pávának fog enni.

Ezek a szavak kissé gonosznak érezték magukat a Sakálban, ezért fennhéjázóan válaszolt: „Pontosan így van! Én is mindig ugyanezen okból ültetem el a csontjaimat.” Gondosan felásott egy darab földet, és időközönként elvetette a gidák csontjait.

Ezután a pár minden nap eljött, és megnézte a kertjeiket; a szilvamagok időnként zsenge zöld szárakká nőttek, de a csontok soha nem mutatkoztak.

– A csontok valóban sokáig csíráznak – jegyezte meg a Sakál, úgy téve, mintha teljesen nyugodt lenne. – Tudom, hogy hónapokig változatlanok maradnak a földben.

– Kedves uram – felelte a borsótyúk rosszul leplezett iróniával –,I ismertem őket, azok is maradtak azóta év!

Így telt az idő, és minden egyes nappal, amikor ellátogattak a kertbe, az önelégült borsótyúk egyre szarkasztikusabb, a Sakál pedig egyre vadabb lett.

Végre kivirágoztak és gyümölcsöt hoztak a szilvafák, a borsótyúk pedig leült, hogy lakomázzon az érett, lédús szilvával.

– He! he! – kuncogott a Sakálnak, aki mivel aznap sikertelenül vadászott, éhesen, és ennek következtében nagyon mérgesen állt ott. – Milyen sokáig tart, mire előkerülnek azok a régi csontjaid! De amikor felbukkannak, jaj, micsoda termésed lesz!

A Sakál dühöngött, de nem hagyta magát figyelmeztetni, és folytatta: „Szegény drágám! Tényleg éhesnek látszol! Úgy tűnik, van némi esély arra, hogy aratás előtt éhen halsz. Milyen kár, hogy addig nem tudsz szilvát enni!”

– Ha szilvát nem tudok enni, akkor a szilvevőt meg tudom enni! – szólt a Sakál; és ezzel ráugrott a borsótyúkra, és felfalta.

Erkölcsi–Sosem biztonságos bölcsebbnek lenni a barátainknál.