(Ez a történet egy átdolgozott svéd folklórmese.)

Lussi egy hosszú, fehér köpenyt tartott fel, olyan makulátlant, mint a trollok szövete mindig. De érezte, ahogy a mágia vékonyodó szálai készen állnak széttépni – mint a molyok által megrágott gyapjú. Az utolsó útja a törésvonalakon olyan rémálom volt, hogy azóta sem mert átkelni rajtuk. És emiatt a hetedik troll királyság mágiája mostanra elvékonyodott.
Lussinak össze kellett szednie a bátorságát, hogy ismét az emberek birodalmába utazzon, és varázslatos ajándékokat hozzon vissza. A hetedik troll királyság ettől függött; nehéz teherként nehezedett öreg vállára.

Lussi egy csalódott sóhajjal akasztotta a fehér köntöst a kandalló melletti fa hintaszékre. Felette szépen sorokban lógtak a szárított, suttogó gyógynövények.

Szerény otthona egy öreg tölgyfa alatt állt, a mennyezetet gyökérkoronák szegélyezték. A falakat az általa gyűjtött kövek mintáival erősítették meg. A nappaliján kívül volt egy hálószoba is, tele varázslatos növényekkel. Az ágyoszlopokat összefonódó gyökerek alkották, az ágy lábánál pedig puha moha nőtt. A mennyezetről egy tűzakác fürtjei lógtak, amelyre régen véletlenül bukkant. Ragyogó virágfürtjei lágyan megvilágították a hálószobáját – éppen annyira, hogy megcsodálhassa a többi virágot, amely minden zugban és sarokban nyílott –, és persze, hogy köszönthesse az alvást.

Egy fürdőszoba terült el a hálószobája mellett egy kis hideg medencével. Mindenféle pletyka keringett a trollokról, és mint a legtöbb más teremtménynél, mindenféle troll létezett, de Lussi szerette tisztán tartani magát. Még a bőrén körkörös mintákban növő élénksárga zuzmó is jól érezte magát a jó higiéniában és egy alapos áztatásban időnként.

Lussi odament, hogy megkeverje a málna-áfonya karamellt, amit az üstjében főzött. Sűrű és ragacsos volt az egész délutáni főzéstől, és a bogyós gyümölcsök illata betöltötte gyönyörű otthonát. A hintaszék helyeslően nyikorgott. Lussi magában mosolyogva szórt bele egy kis boldogságot. Rájött, hogy a boldogság valami olyasmi, amire a világnak nagyobb szüksége van – és kinek ajándékozhatná jobban, mint a gyerekeknek.

Levette az üstöt a kampóról, és kiöntötte a karamellt egy tálcára. Trollmágiájával tökéletes, kerek golyókat formázott a ragacsos, vörösbarna bogyós karamellből, és susogó cukorpapírba csomagolta őket.

Amikor megtelt a kosara, megfürdött. A hideg víz végigcsorgott a bőrén, és megmosta hosszú, rakoncátlan haját. A víz hidege jót tett neki – kordában tartotta a belső tüzét.

Lussi ismét felsóhajtott, és vonakodva odament fehér köntöséért. Egy régi, arannyal és rubinokkal kirakott bőröv tartotta a hosszú köntöst. Friss zöld sarjadt a koponyáján, vörösáfonya szárai összenőttek a hajával. Néhány piros bogyós gyümölcs fürtje lógott a szélén – miután felélénkültek a fürdőtől.

Megszáradva, felöltözve és készen Lussi fogta a karamellás kosarát, és nehéz léptekkel elhagyta biztonságos menedékét, bizonytalanul abban, mit hoz majd az útja. Sikoltozó emberek és lángoló házak képei villantak át az agyán. Bárcsak előre figyelmeztethetné az embereket, hogy ne haragudjanak rá – elmondhatná nekik, hogy a szemének hatalma van mindent lángra lobbantani.

– Nem vagyok gonosz szellem – lihegte, újra érezve a szívében a fájdalmat. – Csak az ajándékokra van szükségem. Kérlek – tette hozzá, de nem szólt senkihez különösebben.

Egy újabb sóhajjal megtette az első lépést, majd a másodikat is. A körülötte lévő erdő furcsa homályossá vált, ahogyan mindig is, amikor trollként vándorolt, hogy nagy távolságokat tegyen meg. Aztán a levegő ritkulni kezdett, mígnem hideg csípte az arcát. A tél csókjai.

A leghosszabb éjszaka – csak már nem az volt. Már nem. De a tudomány és a mágia néha versengett – amikor a hit erősebb, a mágia győz. Lussi tudta, hogy ez a trollmágia egyik alappillére.

Az emberek birodalma hasonlónak tűnt a sajátjához, de a levegő nagyon másnak érződött. Feltételezte, hogy a mágiával van kapcsolatban. Az emberi királyságokat nem a trollkirályságokkal ellentétben a mágia irányította, így a mágia elsorvadt.

Felette a csillagok csillogtak a kozmosz troll sötétkék szemében. Egy darabig a szemébe nézett, majd meggyújtott néhány hajtincset, hogy megvilágítsa az útját. A hó elolvadt az útjában, és apró tavaszi virágok sarjadtak ott, ahol a lábai melegséget és varázslatot osztottak meg. Szegény jószágok reggelre meghalnak, mivel december közepe túl könyörtelen, és a nap túl messze van ahhoz, hogy ápolja a gyermekeit.

Lussinak eltartott egy ideig, mire elérte az első családi házakból álló falut. Az ablakokon belülről beszűrődő erős fény meglepte. Talán az embereknek mégis van varázserejük.

Megnyomta a csengőt, ismét meglepődve, hogy ilyen varázslatra bukkan az emberek birodalmában, és várt.

Egy férfi nyitott ajtót. – Lucia? – kérdezte.

Elég közelről hangzott, így Lussi bólintott.

– Nem jöttél egy kicsit korán? – kérdezte, mire Lussi összevonta a szemöldökét. – Mindegy – tette hozzá, majd megfordult és bekiáltott a házba, hogy megérkezett egy bizonyos „Lucia”.

Apró lábak sebesen közeledtek az ajtó felé, és hirtelen három gyerek bámult rá.

– Kissé furcsán néz ki – mondta a középső, barna, kócos hajú gyerek kétkedő hangon.

– Ostobaság, imádom az értelmezését – mondta a legidősebb.

„Énekelni fogsz?” – kérdezte a legfiatalabb.

– Tudok énekelni – egyezett bele Lussi döbbenten, hogy senki sem sikoltozik. Így hát elénekelte a régi dalt, amit a gyerekeinek énekelt, amikor kicsik voltak.

„Egy trollkodó, trollkodó hosszú, hosszú farkú,
Egy trollkodó, trollkodó, hosszú, hosszú farokkal.
Megzúzódott a hegye, és rálépett,
Mindig útban,
Amíg anya masnit nem kötött rá.

„Trollkodás, trollkodás!” – énekelte lelkesen a legkisebb gyerek.

– Neked is egyet, mindenkinek – mondta Lussi, és felé nyújtotta a karamellás kosarát.

„Ó, cukorka!” – kiáltotta a középső gyerek.

– Ez nagyon kedves tőled – mondta Lussi feltételezése szerint az apjuk. – Várj. – Elment, majd gyorsan vissza is tért. – Vegyél pár zsemlét… Túl sok van.

Sárga, összehajtott, S betű alakú, mazsolával díszített zsemléket nyújtott felé.

– Lusse kenyér – mosolygott a legkisebb gyerek, Lussi pedig igazi kincsként fogadta el a zsemléket. A sárga zsemlék varázslattól sercegtek – az ajándékozás varázsától.

Lussi megköszönte a kedves családnak, és elbúcsúztak.

Lussi ámulva járt házról házra, karamellákat kínálva fiataloknak és időseknek, cserébe gyömbéres és lusse kenyeret kapott, néha pedig egy csésze forró forralt bogyós bort mandulával és mazsolával. Sokszor elvárták tőle, hogy dalokat énekeljen vagy verseket olvasson fel, és Lussi boldogan eleget is tett ennek. Az öregek arcai mosolyogtak, örülve a társaságnak, a fiatal arcok pedig kíváncsian csillogtak. Természetesen voltak olyan házak, ahol senki sem volt otthon, de összességében csak néhány ilyen volt. A folklór leghosszabb éjszakája elszállt.

Ahogy az első fénysugarak széthúzták az éjszaka függönyét, Lussi eloltotta égő hajtincseit. Bogyós gyümölcsökkel és boldogsággal teli karamellái mind a rászoruló kezekbe kerültek, a kosara pedig tele volt zsemlékkel és varázslattal. A zsemlék isteni illatot árasztottak, de nem evésre szánták őket – legalábbis nem neki. Csak a varázslatuk miatt akarta őket.

– Dolgozol ma este? – kérdezte egy mocskos hang, miközben Lussi készült átlépni a törésvonalat és hazatérni. – Senki sem dolgozik ma este.

Lussi kemény pillantást vetett a vízszellemre – aki szeretett meztelen ember alakjában járkálni –. Nem erre a reakcióra számított, ezt Lussi látta rajta – különösen a felhúzott szemöldökéből.

Aztán néhány darab a helyére került. Oldalra billentette a fejét, és a férfit tanulmányozta.

– Te – mondta Lussi. – Miért gondolod, hogy ez az éjszaka a tiéd?

– Mert így van. Ez a szellemek éjszakája. – A vízszellem habozott. – Nos, egy szellemek éjszakája… – helyesbített.

– És a trollok nem szellemek? – kérdezte Lussi.

– Nem úgy nézel ki, mint egy troll – vádolta a vízszellem.

„Hát persze, hogy nem. Trollmágia, érted. Nem várhatom el ide zuzmóval a bőrömön, hogy az emberek azt higgyék, a trollok a mítoszok szüleményei, ugye?”

A vízszellem felháborodott.

– Már korábban is szabotáltad a munkámat, ugye? – kérdezte Lussi.

– Nem tudtam – mondta a vízszellem, miután védekezően keresztbe fonta a karját – és azt mondták, hogy ez a szellem csábítja a nőket a vízbe. Melyik nőt érdekelné ez a képmutató?

– Legközelebb nézz jobban oda! – figyelmeztette Lussi. – Különben megátkozlak.

A vízszellem dadogott valamit egyetértően, majd gyorsan eltűnt. Nem csoda, hogy az emberek nem dolgoztak a népmesék leghosszabb éjszakáján. De még a buta vízszellem sem tudott felhőket az égre csalni – nem, amikor a kosara tele volt. Boldog mosollyal az arcán Lussi átlépte a törésvonalakat, és egyenesen a hegy felé vette az irányt, ahol a hetedik trollkirályság trollkirálya élt. Kívülről kétségtelenül hegynek tűnt, de belül csarnokok és kincsek voltak.

Lussi büszkén lépett be a trónterembe.

– Jól csináltad – dicsérte a Trollkirály, megkönnyebbüléssel az öreg, eltorzult arcán, csillogó szemekkel, miközben szemügyre vette Lussi kosarának tartalmát.

– Köszönöm – mondta Lussi, miközben óvatosan elhelyezte a sárga zsemléket a varázslatos ajándékok hatalmas ládájába.

„Sonkára és zsemlemorzsára számítottam… De ez… Ezeket sáfrányból készítik. Az ilyen ajándékok sokáig elállnak” – mondta a trollkirály.